Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

Régi sarki expedíciók - mai jég-térképeken

   Rátaláltam egy 2013-as cikkre ( https://globalwarmingsolved.com/2013/11/is-the-arctic-melting/ ) amelyben több régi sarki expedíció útvonalát tárgyalva megállapították, hogy 1979-ben ezen utak egyikét sem lehetett volna megtenni.   A cikkben a következő utakról tesznek említést: Region Route Date of voyage Description Canadian Arctic Northwest Passage 1819-1820 William Parry’s voyage to Melville Island Canadian Arctic Northwest Passage 1845-46 John Franklin’s last voyage Canadian Arctic Northwest Passage 1903-1906 Roald Amundsen’s Northwest Passage expedition Canadian Arctic Northwest Passage 1940-1942; 1944 St. Roch’s Northwest Passage expeditions Russian Arctic Northeast Passage 1878-1879 S/S Vega’s Eurasian circumnavigation Russian Arctic Northeast Passage 1933-1934 SS Chelyuskin’s voyage Russian Arctic Northeast Passage 1893-1896 Nansen’s Fram expedition     Ez már önmagában bizonyítja a sarki jég változékonyságát, azt, hogy

Helyzetjelentés

    Először is elnézést kérek azoktól az olvasóimtól, akiket bejegyzés nélkül hagytam, már több mint 3 hónapja. Téma az lenne naponta, de látva a napi szinten megjelenő hazugsághegyeket, félreinformáló cikkeket (minden szinten, nemcsak klíma-témában), az embert elfogja egy letargia-szerű állapot és időnként befele fordul, családjának szenteli minden idejét, lelkileg feltöltődni.

    Egy helyzetjelentéssel kezdem a visszatérést, nézzük, hogyan állunk a klíma-állapot főbb paramétereit illetően:

Jégkiterjedés

Az északi-óceán jégtakarójára rekord-közeli kiterjedés jellemző az utóbbi hetekben:



Aki ismeri ezen paraméternek a viselkedését, az tudja, hogy ez nem mindig tükrözi hűen a globális felmelegedés állapotát, sem a CO2 szint értékét, de még a levegő hőmérsékletét sem. A kiterjedés mértéke sokkal inkább a szél-irány/erősség függvénye. Az elmúlt hetek (idő)széljárása pedig annak kedvezett, hogy a sarki jég inkább vastagságban, tömegben, térfogatban növekedett, mintsem szélességben, kiterjedésben. Jól látszik ez, ha összehasonlítjuk a jégvastagság térképet a tavalyival, felül látható a 2017-es, alatta a 2018-as január végi jégvastagság:


 

 Jól megfigyelhető, hogy a világoskékkel jelölt, 2-2,5 m-es vastagságú jégfelület sokkal nagyobb területet fed le az idén, mint tavaly ilyenkor, úgy a központi zónában, mint a szibériai partoknál.
 Igazolja ezt a térfogat-grafikon is:
A 2018-as jégtérfogat emelkedést mutat a 2016-os és 2017-es értékekhez képest.
   Tehát, ha kiterjedés alacsony is, a jégvastagság és a jégtérfogat értéke nem ad okot arra a pánikra, amellyel folytonosan találkozunk a vészmadarak részéről, ez a vastagabb jégréteg biztosítja azt, hogy szeptemberre az idén sem lesz negatív rekord, a jég teljes eltűnése pedig fel sem merülhet.

Grönland

A grönlandi "katasztrofális" olvadás gyakran szerepel a hírekben. Azt viszont senki sem verte nagydobra, amit szeptemberi bejegyzésemben is megjósoltam (http://klimahiszteria.blogspot.ro/2017/09/jeghelyzet.html) , hogy olyasmi történt, ami a mérések kezdete óta soha: olyan évet zártunk, amikor a Grönlandi össz-jégtömeg növekedett!   A NOAA egy nem túl lelkes cikkben (https://www.climate.gov/news-features/understanding-climate/greenland-ice-sheets-2017-weigh-suggests-small-increase-ice-mass) ímmel-ámmal beszámol azért arról, hogy 44 Gt gyarapodás történt ( a szokásos 260 Gt veszteség helyett). Szerintem ez vezetőhír kellene legyen minden, klímával komolyan foglalkozó médiatermékben. Miről írnak ezzel szemben:

 Nemrég jelent meg egy tudományos cikk  (https://www.nature.com/articles/s41598-018-19992-w) amelyben a grönlandi hőmérsékletet vizsgálták 2001-2015 között, és azt tapasztalták, hogy ez csökkenő trendet mutat. A támogatást nem elvesztendő gyorsan hozzátették: "However, these results should not be interpreted as “proof” that the Earth is not warming"  vagyis szabad fordításban: ezek az eredmények nem tekintendők annak a bizonyítékaként, hogy a Föld ne melegedne.
  
A grönlandi "nem olvadás" már a globális vízszint grafikonokon is látszik, még akkor is ha a NOAA weblapja leragadt az októberi állapotnál: 

 Hőmérséklet

A globális hőmérséklet folytatja a lassú lehűlést, az El-Nino hatásának a fokozatos elmaradását:
 A tengerfelszín hőmérséklete és változásának iránya elég jó előrejelző paraméter, mutató a várható globális értékeket illetően:
 

A tengerfelszín 0,1 °C -os anomáliája a 3 hónappal ezelőtti 0,3 fokoshoz képest azt jelenti, hogy a globális hőmérséklet további csökkenése várható a következő hónapokban.

AMO

Többször is írtam, hogy a jelenlegi globális felmelegedés hisztéria az AMO ciklus hatásainak köszönheti létezését, hiszen főleg az északi féltekének paraméterei alapján jelentik ki a vészmadarak, hogy nagy a baj.

 
 Az AMO (Atlantic Multidecadal Oscillation) emelkedése a 70-es évek közepétől egybeesik a jégtakarók műholdas mérésének és zsugorodásának kezdetével, illetve a globális felmelegedés hisztéria kezdetével is.   A nyers hőmérsékleti adatokból, a jégtakaró megfigyeléseiből tudjuk, hogy a század közepén egy, a mostanihoz hasonló melegedés zajlott, ami akkor nem kapott a maihoz hasonló felnagyítást. Azóta az utólagos múlthamisító hőmérséklet-korrekciókkal eltüntették ezt a korszakot, ahogyan az azt követő hűlést is, és az ehhez tartozó "Jön a jégkorszak!" hisztéria emlékét is.
 Az AMO ciklus periódusából jól látszik, hogy a 2000-es évek óta ezen ciklus tetején vagyunk és maradunk még egy pár évet, majd ezt követően jöhet a lehűlés! A viszonylag helyes hőmérsékleti adatsorokban ez szépen meg is mutatkozik,a 98-as El-Nino óta tartó ú.n. PAUSE (in Global Warming) nem más mint ennek a ciklusnak a maximum platója, ahonnan az út nemsokára lefele vezet.
 A vészmadarak veszte az lesz, hogy ők nem számolnak az ilyen természetes ciklusokkal, hanem csak lineárisan, egyesek pedig exponenciálisan meghosszabbítják a rövidtávú trendeket. 
Egyes véresszájú képviselői (pl. Guy McPherson) pedig kizárólag csak a pozitív visszacsatolásokkal számolnak, ezért jósolnak rövidtávú (10, újabban már 3 év múlva bekövetkező) klímahalált. Pedig a negatív visszacsatolások kezdeti jelei már látszanak és határozottan állítom, hogy az elkövetkező években egyre hangsúlyosabban jelennek  majd meg, elindítva a többéves lehűlést.
 Ezen negatív visszacsatolásokról rengeteget írtam már, most röviden felsorolok egy párat:
 - kisebb jégkiterjedés:  a sarki óceán vize így jobban lehűl, mert nem érvényesül a jégtakaró szigetelő hatása, eredményeként nem csökken tovább a jégkiterjedés, nem következik be a halálspirál. Itt az albedó csökkenést szokták a vészmadarak pozitív visszacsatolásnak felhozni, de a sarkon télen nem süt a Nap, nyáron pedig a felmelegedés miatti nagyobb páratartalom azt okozza, hogy sokkal több felhő képződik, ebből jut elég a sarkokra is, így nyáron sem süt annyit a Nap, nem tudja így az albedó azt a hatást kiváltani, amit az elméleti modellekben oly szépen leírnak.  Tehát a kisebb jégtakaró miatt szabadon maradt vízfelület a napsütés hiánya miatt nem kapja meg az elméletben kiszámolt plusz hőt.
- a felmelegedés miatti nagyobb páratartalom több havazást okoz, ennek köszönhető a grönlandi jégtömeg növekedése is. Sőt, az északi féltek hóval fedett területei növekedést mutatnak az utóbbi években, és itt az alacsonyabb széllességi fokokon már érvényesül az albedó hatás, a nagyobb hófelület miatt kevesebb napenergia kerül elnyelésre. 
- a változó klímának a hatása a JETSTREAM nagyobb hullámzása is, ami lehetővé teszi, hogy: 1. a meleg levegő a sarkak felé tódulva, ott sokkal hatékonyabban eltudja hagyni a Földet, 2. a sarkakról letóduló hideg levegő pedig extrém hidegeket, hóviharokat okoz a délebbi vidékeken (tavalyi európai hideg január, idei amerikai ill. oroszországi extrém hidegek).

 Ezek azok az események, amelyek azt jelzik, hogy a felmelegedés elérte azt a kritikus szintet, amelyiken ezek a negatív visszacsatolások beindulnak, beindulhatnak és hamarosan helyrebillenthetik a Föld hőmérsékletét.

    A fenti felsorolt tényezők mellett rengeteg még nem ismert hatás létezik.  A klímára minimum 6 független, de egymással kapcsolatban levő alrendszer hat (atmoszféra, hidroszféra, bioszféra, krioszféra (jég), elektroszféra, litoszféra), plusz számos változó erősségű külső hatás (napsugárzás, napszél, űrsugárzás (a felhőképződésre van jelentős hatással), heliomagnetikus változások, stb.).  Ezen alrendszerek klimatikus hatásának feltérképezése, megismerése még  gyerekcipőben jár.  Mindegyiknek megvannak a saját visszacsatolásai, preferált egyensúlyi állapotai, szabályzó mechanizmusai, rendszerei.
    Ezért nevetségesek az olyan alakok, mint Guy  McPherson, akik korlátolt tudósként (fel nem fogva a klíma komplexitását) ki merik jelenteni, hogy 3 év múlva már egy ember se fog élni a Földön.
   Én, a legjobb ismereteim szerint, azt jelentem ki, hogy a MELEGEDÉS ELÉRTE A MAXIMUM KÖZELI ÁLLAPOTÁT, A BEINDULÓ SZABÁLYOZÓ MECHANIZMUSOK NEM FOGJÁK HAGYNI A MEGFUTÓ GLOBÁLIS FELMELEGEDÉST, A FÖLD LAKHATÓ MARAD AZ EMBERISÉG SZÁMÁRA.
  Azt még egyszer hangsúlyozom, hogy ezt a legjobb ismereteim szerint jelentem ki, de felfogva a klíma komplexitását, tudom, hogy ezek az ismeretek messziről sem elegendőek egy ilyen horderejű kijelentés bizonyosságára. De ezt ugyanígy, SENKI sem mondhatja el magáról.
Maradunk a jelenségek további alázatos megfigyelésével (a nagyképű, biztosra vett kijelentések helyett), a REMÉNY és az ÉLET pártján. 

Megjegyzések

  1. Na végre!
    Megnyugtató, hogy az alacsony jégkiterjedés mellett a jégtérfogat rendben van.
    Jó lenne ha Antalffy hívei is olvasnák e sorokat, különös tekintettel a jgésapka olvadásából eredő pozitív-negatív visszacsatolásokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viszonylag rendben van, de az AMO el kell induljon masszívan lefele, hogy megjelenjenek az első komolyabb felfele mutató trendek. Ez eltarthat akár 2025-30-ig is. Addig maradunk kb. ezen a szinten, kisebb/nagyobb változásokkal, az idő-szél(stb.)járás függvényében.
      Ami AT híveit illeti, gondolod, hogy változna egy fikarcnyit is a véleményük? Aki felfogja, hogy miről van szó, az már rég otthagyta őket, vagy ki van tiltva onnan.

      Törlés
    2. Hehe, engem az után tiltott ki végleg az öreg, hogy megosztottam egy linket erre a blogra :-)

      Törlés
    3. Ja igen, örülök, hogy újra írsz!

      Törlés
    4. Vajon miért 2017 szeptemberére hivatkozunk 2018 februárjában?

      Talán ezért?

      https://climate.nasa.gov/vital-signs/land-ice/

      Törlés
    5. Igen, az általad belinkelt NASA oldalon, annyira "friss" a grönlandi grafikon, hogy ha az utolsó pontra viszed a kurzort (a villogó piros pont a görbe végén) akkor mutatja a dátumot: January 22, 2017.

      Te miért hivatkozol egy több mint egy éves grafikonra?

      Szeptemberben már lehetett tudni a jégtömeg mérlegének az olvadási felét, ugyanis azután már nincs olvadás. Éppen ezért egy olvadás/jégtömegnövelés(havazásból) ciklus szeptembertől szeptemberig tart. Ebben volt meglepő eredmény a 2016/2017-es ciklusban. Erről számoltam be.
      Köszi, a te linked pont a mondanivalómat erősíti meg: a NASA nem frissíti a grafikonját, mert nem mutatna jól az emelkedés ennyi zuhanás után.
      Én elismerem a zuhanást, de az a legutolsó ciklusban megállt, sőt az érték felfele ment. Erről számoltam be.



      Törlés
    6. A földi klímának leges legnagyobb befolyásoló ereje, hogy a föld hol tart a csillagközi pályáján.

      Törlés
    7. Nemrég fedezték fel, hogy az űrsugárzás képes befolyásolni a felhőképződést. A felhők hiánya, vagy többlete, a CO2-nál nagyságrendekkel nagyobb mértékben képes befolyásolni a Földet érő energiát. Tehát bármi, ami a felhőképződésre hat, az nem elhanyagolható tényező!

      Törlés
  2. És itt lehet érdekes az, amit korábban posztoltál, miszerint a napsütéses órák számával korrelál a felmelegedés.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések