Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2018

Sarki jég-térfogat

Kép
    Azzal mindenki egyetért, hogy a sarki  állapotot a jég-térfogat paraméter jobban jellemzi, mint a jégkiterjedés. Ugyanis ez adja meg valójában mennyi jég van ott, ez egy 3D-s jellemző, szemben a kiterjedés 2D-s jellegével.  Általában e 2 paraméter arányosságot mutat az évenkénti értékek sorrendjében, az idén viszont valami történik: a kiterjedés a második legkisebb (2016 után), míg a térfogat a DMI értékei alapján feljött a 13. helyre, vagyis megelőz 12 másik évet (a 16-ból). Ez azt jelenti, hogy más évekhez képest a jég sokkal vastagabb! A fenti grafikonon jól látszik, hogy a 2003-as mérések óta, csak az első 3 évben (2003,2004,2005)  volt több jég ezen a napon (utolsó adat: 2018.06.06). Pár napja az előző évek (2003-2017) átlagát is meghaladja az idei napi érték.            Jégtérfogatot nem könnyű mérni, nem is sokan foglalkoznak vele, a fenti grafikon a dán DMI adatai ( http://ocean.dmi.dk/arctic/icethickness/txt/IceVol.txt ) alapján készült.  A PIOMAS adatok, gr

Paleo-klímatikus hőmérséklet-rekonstrukciók

Kép
Egyre több paleo-klímatikai tanulmány jelenik meg, amelyekkel a kutatók igyekeznek rekonstruálni millió évekre visszamenően a hőmérséklet alakulását. Egy ilyen, a  NOAA által is elfogadott tanulmány (Bitanja - https://www.ncdc.noaa.gov/paleo-search/study/11933) 3 millió év klímáját rekonstruálja az óceáni üledék oxigén izotóp tartalmának változásaiból.  Az alábbi grafikonon az eredmény látható, összevetve az utóbbi pár százezer év jégmintái alapján kapott értékekkel: forrás: https://oz4caster.wordpress.com/paleo-climate/  A jelenlegi interglaciális korszak a jelent jelentő 0-s beosztásnál látható a vízszintes tengelyen, a modern "normális" hőmérsékleti érték pedig a függőleges tengely 0 -s értéke.  Jól látható, hogy a jelenlegi "meleg" nem példa-nélküli . Nagyítsunk egy kicsit az időskálán:    - 1 millió év: - 500,000 év:  - 2000 év: A fenti grafikonon már csak a jégminták alapján rekonstruált hőmérséklet látható (de a fenti grafikonokon