Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

Régi sarki expedíciók - mai jég-térképeken

   Rátaláltam egy 2013-as cikkre ( https://globalwarmingsolved.com/2013/11/is-the-arctic-melting/ ) amelyben több régi sarki expedíció útvonalát tárgyalva megállapították, hogy 1979-ben ezen utak egyikét sem lehetett volna megtenni.   A cikkben a következő utakról tesznek említést: Region Route Date of voyage Description Canadian Arctic Northwest Passage 1819-1820 William Parry’s voyage to Melville Island Canadian Arctic Northwest Passage 1845-46 John Franklin’s last voyage Canadian Arctic Northwest Passage 1903-1906 Roald Amundsen’s Northwest Passage expedition Canadian Arctic Northwest Passage 1940-1942; 1944 St. Roch’s Northwest Passage expeditions Russian Arctic Northeast Passage 1878-1879 S/S Vega’s Eurasian circumnavigation Russian Arctic Northeast Passage 1933-1934 SS Chelyuskin’s voyage Russian Arctic Northeast Passage 1893-1896 Nansen’s Fram expedition     Ez már önmagában bizonyítja a sarki jég változékonyságát, azt, hogy

Napi érdekesség - 68 - "Rekord meleg időket élünk"



      2016 az eddigi legmelegebb év volt, legalábbis globálisan, ezt jelezte a földi mérőállomások alapján kiszámolt hőmérséklet, és ezúttal a műholdas mérések is ezt igazolták, igaz sokkal kisebb amplitúdóval. A legmelegebb az év eleje volt, de az év közepére nagyot zuhant a hőmérséklet majd beállt egy viszonylagos egyensúly.

Nézzük Magyarország hogyan teljesített:

Február még nem járt le, de egy képet kaphatunk az anomália mértékéről a Weatherbells jóvoltából, amelyen az utóbbi 2 hét látható (feb. 7-21):


Ezen még kék Magyarország, de nagy valószínűséggel, a hónap eleji, illetve a hónap végi magasabb hőmérsékletek árnyalják ezt a színt, lehet hogy fehér vagy akár világos piros is lesz.


A legutóbbi teljes hónapban, évtizedek óta nem tapasztalt negatív anomália  jelent meg, 2017 januárjában az ország nagy részén 4-5 fokkal hűvösebb volt, de voltak olyan  részek is, ahol az anomália elérte a 6-9 fokot.
A következő grafikonon nagyon jól látszik, hogy január folyamán összesen 2 olyan nap volt csak, amikor a napi átlag-hőmérséklet  a sokéves átlag fölé tudott emelkedni:




Visszafele haladva, nézzük decembert:
Ha nem is olyan sötétkék, mint január, azért ez is elég kék még, CO2 szint ide vagy oda, tavaly decemberben sem sikerült a CO2-nak melegebbé tenni a hőmérsékletet.

Ezek alapján (akármi is történik a következő pár napban, a 3 téli hónap negatív anomáliáját nem fogja sokkal "elrontani") kijelenthetjük, hogy Magyarországon rég nem látott hideg tél volt.

Nézzük az őszi hónapokat:

2016 November:

 A térkép alapján ez egy átlagos hónap volt országos szinten.

2016 Október:


 Ez elég kék, azt jelenti október elég hűvös volt.

2016 szeptember:

Az átlagosnál mindenhol melegebb szeptember.

2016 augusztus:

 Hüvös augusztus.


Az OMSZ minden évszak után egy ranglistát tesz közzé, miszerint az adott évszak hónapjai hányadik legmelegebbek az 1901-es esztendő óta:

Nézzük a tavalyi őszi hónapok helyezését:

Tehát, a fenti meleg szeptembernél volt már 10 melegebb szeptember is, október csak a 88. legmelegebb, november pedig 63. 

Azért ez elég megdöbbentő, nem?

Azt halljuk mindenhonnan, hogy a legmelegebb időket éljük, ilyen melegek soha nem voltak. Soha? Novemberből pl. volt még az elmúlt 115 évben 87 melegebb!
És a 2016-os ősz a 46. legmelegebb ősz! Vagyis teljesen átlagos, az utóbbi 100 év középmezőnyében helyezkedő  ősz volt ez. 

A 2016-2017 téli besorolás még nem került fel az OMSZ honlapjára, de borítékolható, hogy ez az évszak  az őszinél sokkal rosszabb helyezést ér majd el.

De nézzük azokat az értékeket amelyek fenn vannak, menjünk visszafele az időben, 2016 nyár:


Elég hűvös augusztus, és semmikép sem a legmelegebb nyár, a maga 20. helyezésével.

 2016 tavasz:

Hasonlóan a nyárhoz, utolsó hónap (május) hűvös, és ez a 20. legmelegebb tavasz.

2015-2016 tél:

Egyetlen egy hónap, a február az, ami valóban az eddigi legmelegebb volt, a többi hónapról egyáltalán nem mondható el, hogy rekord meleg volt, különösen a tavaly januárról. Így, ez volt a 6. legmelegebb tél. 
Szép teljesítmény, de hol vagyunk attól, hogy egyre melegebb lesz, és hamarosan mind megsülünk? Mert vannak olyan "felelős" blogerek, akik arra alapozva, hogy egyre melegebb van (ezek a számok tényleg ezt mutatják?) ki merik jelenteni, hogy 10 évünk sincs hátra.

 Ok, ezek a magyarországi adatok, és valaki jöhet azzal, hogy de hát a globális  értékek számítanak.  A válaszom az, hogy nem, nem a globális értékek számítanak, egyszerűen annál az oknál fogva, hogy NEM TUDJÁK kiszámolni helyesen a globális átlag-hőmérsékletet.  Meg vagyok győződve, hogy ha országonként vizsgálnánk a hőmérsékleteket, akkor a fenti eredményekhez hasonlóakat kapnánk: A déli félteke sokkal hűvösebb az északinál, az európai országok nagyjából hazánk szintjén vannak, az USA-ban ellenőrizhetően nem érték el a 30-as, 40-es évek meleg szintjét. HOL VAN AKKOR AZ A NAGY MELEG?   Nem máshol, mint a NASA/NOAA, stb. algoritmusaiban! Ja és az északi sarkon, de az is csak ezeknél a szervezeteknél jelenik meg.

  Igen, a hosszútávú trend melegedést mutat. Mennyi ebből a természetes jelenség, mennyi az emberi tényező, ezt nem tudja senki bizonyítani. Modellek vannak, de ezek még nem bizonyítékok.  Elméletek vannak, túlzások (és akár csalások is), hisztériakeltés, de bizonyíték egy fikarcnyi sem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések