Sarki jég-térfogat

    Azzal mindenki egyetért, hogy a sarki  állapotot a jég-térfogat paraméter jobban jellemzi, mint a jégkiterjedés. Ugyanis ez adja meg valójában mennyi jég van ott, ez egy 3D-s jellemző, szemben a kiterjedés 2D-s jellegével.
 Általában e 2 paraméter arányosságot mutat az évenkénti értékek sorrendjében, az idén viszont valami történik: a kiterjedés a második legkisebb (2016 után), míg a térfogat a DMI értékei alapján feljött a 13. helyre, vagyis megelőz 12 másik évet (a 16-ból). Ez azt jelenti, hogy más évekhez képest a jég sokkal vastagabb!

A fenti grafikonon jól látszik, hogy a 2003-as mérések óta, csak az első 3 évben (2003,2004,2005)  volt több jég ezen a napon (utolsó adat: 2018.06.06). Pár napja az előző évek (2003-2017) átlagát is meghaladja az idei napi érték.
  
        Jégtérfogatot nem könnyű mérni, nem is sokan foglalkoznak vele, a fenti grafikon a dán DMI adatai (http://ocean.dmi.dk/arctic/icethickness/txt/IceVol.txt) alapján készült.
 A PIOMAS adatok, grafikonok kevesebb jeget mutatnak, igaz nem annyira naprakészek, mint a dánok, az ő grafikonjaik még csak május közepén járnak, csaknem egy hónapos lemaradással:


Ami tény, a nyár elejei olvadás az idén nagyon lassan indul be, a május elejétől június elejéig elolvadt jég, a legkevesebb értékkel, első helyen van 2003-tól errefelé.  
  Nem csoda, mert a a jeget csökkentő 2 legfőbb paraméter "gyengélkedik":

 - a levegő hőmérséklete a "katasztrofális meleg jön" jóslat  (https://robertscribbler.com/2018/05/20/potential-historic-arctic-warming-scenario-in-the-gfs-model-forecast-for-late-may/)  ellenére az átlag alatt van a sarki zónában:
    
  -  az óceánok felszíni vízhőmérséklete, főleg az északi felében folyamatosan csökken:
  
a fenti grafikonon az észak-atlanti óceán felszíni hőmérsékletét  lehet nyomon követni, és figyelemreméltó a május elejétől történt több mint 1 fokos csökkenés. Ez a hűlő víz kevésbé olvasztja a jeget alulról.

  A globális felszíni vízhőmérséklet is elég alacsonyan jár, ami azt jelenti, hogy egyelőre a globális hőmérsékleti értékek sem fognak felfelé tartani:
 
A jóslatok egy kialakuló El-Nino-ról szólnak, ami ha beválik, emelheti a hőmérsékleteket, de addig még várni kell egy kicsit.
    Addig is a rövidtávú kilátások azt jelzik, hogy egyelőre nem kell tartanunk se katasztrofális melegedéstől, se eltűnő jégtől, vagyis Guy McPherson kezdhet izgulni!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vészmadarak - 3 - Wadhams professzor

Régi sarki expedíciók - mai jég-térképeken

2019