Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

Régi sarki expedíciók - mai jég-térképeken

   Rátaláltam egy 2013-as cikkre ( https://globalwarmingsolved.com/2013/11/is-the-arctic-melting/ ) amelyben több régi sarki expedíció útvonalát tárgyalva megállapították, hogy 1979-ben ezen utak egyikét sem lehetett volna megtenni.   A cikkben a következő utakról tesznek említést: Region Route Date of voyage Description Canadian Arctic Northwest Passage 1819-1820 William Parry’s voyage to Melville Island Canadian Arctic Northwest Passage 1845-46 John Franklin’s last voyage Canadian Arctic Northwest Passage 1903-1906 Roald Amundsen’s Northwest Passage expedition Canadian Arctic Northwest Passage 1940-1942; 1944 St. Roch’s Northwest Passage expeditions Russian Arctic Northeast Passage 1878-1879 S/S Vega’s Eurasian circumnavigation Russian Arctic Northeast Passage 1933-1934 SS Chelyuskin’s voyage Russian Arctic Northeast Passage 1893-1896 Nansen’s Fram expedition     Ez már önmagában bizonyítja a sarki jég változékonyságát, azt, hogy

Raisz Erwin 1944-es térképe

    Raisz Erwin (1893-1968) magyar származású kartográfus (1923-ban emigrált az Egyesült Államokba) 1944-ben megjelent atlaszában (Atlas of Global Geography. By Erwin Raisz ... Global Press Corporation, Publishers. New York) szerepelnek az alábbi térképek az északi sarkról (katt. a teljes felbontású képért):

Nézzük meg közelebbről a téli térképet:


  Érdekes, hogy Raisz Erwin térképén a téli jég állapota rosszabb , kiterjedése kisebb , mint pl. a legutóbbi tél-végi térképeken:


Magukért beszélnek a feliratok is: Polinyas of open water, Fast Ice, Ice Floes.

Raisz Erwin le is írja, hogy minden télen  a jég elválik a parttól, (az így létrejövő nyílt víz a polinya of open water) helyén az ún. Fast Ice képződik, a feldarabolt jég-labdákat pedig az áramlatok és a szél szállítja,  néha pedig összenyomja egymásra torlódva:   


     Ami érdekes ebben az az, hogy Raisz szerint ez MINDEN TÉLEN így történik és ezt az állapotot szépen ábrázolja is a téli térképén. Azért tartom ezt érdekesnek, mert aki követi a klíma, és azon belül az északi jég körül kialakult hisztériát, az tudja, hogy ezek az állapotok, ami a 40-es években mint téli állapotok vannak leírva, az mostanában május-június környékén jellemzőek, és a pár kivételes évben, mint 2012, illetve 2016-ban a polyliniák korai, áprilisi megjelenését a vészmadarak hangos óbégatása követte.   
    Tehát egy olyan jelenségért, amely a 40-es években télen volt jellemző az északi jégre, most, a tavaszi megjelenésekor az ember által kibocsájtott CO2-t teszik felelőssé. Korunk vészmadarai ennyire rövidlátóak, ennyire ismerik a klíma-történelmet, ennyire vannak tisztában a régebbi leírásokkal, adatokkal.
      A nagyobb térkép is olyan állapotban ábrázolja az északi jégtakarót, amilyen állapotok a vészmadarak szerint csakis a 2000-es évektől jellemző (azelőtt soha).
      Raisz Erwin munkája egy szép példája annak, hogy a mostani állapotokban semmi rendkívüli nincs, a természet csendben és rendületlenül követi a saját ciklusait, s az új világvallássá fejlődött mozgalom papjai és követői mennyire téves úton járnak, amikor azzal riogatnak, hogy a klíma-apokalipszis elkerülhetetlen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések