James Hansen - 1

Antalffy Tibor weblapján jelent meg egy bejegyzés Mind meghalunk címmel
(http://www.antalffy-tibor.hu/?p=22095), az ott pontba-szedett kijelentésekre szeretnék reagálni, illetve a bejegyzés alatt megjelent hozzászólásaimat kiegészíteni adatokkal/grafikonokkal.  

1. James Hansen előrejelzései és a "az utóbbi 10 évben a bekövetkezés duplája az előrejelzésnek" kijelentés.

James Hansent nem kell bemutatnom senkinek, gyakorlatilag őt lehet tekinteni az Antropogén Globális Felmelegedés (AGF) hisztéria szülőatyjának, nevéhez fűződik a CO2-os Hansen modell/előrejelzés és ő volt a NASA Gistemp igazgatója, a globális hőmérséklet számolás irányítója a kezdetektől.

  • Nézzük HANSEN  1988-as előrejelzését, az általa kidolgozott CO2-on alapuló modell szerint:
Hansen 3 forgatókönyvet vázolt fel:

A: a CO2 kibocsájtás évente 1.5%-al nő
B: 2000 után a kibocsájtás szintje konstans értékkel nő
C: 2000 után nem emelkedik a kibocsájtás szintje

Mi történt azóta? A kibocsájtás mértéke messze meghaladta az A forgatókönyvet, évente 2,5%-os növekedéssel. Ez azt jelenti, hogy  a modell alapján 1980-hoz képest (0,1-nél van a modell, 0,2-es szinten volt a mért anomália) 2017-re például messze 1,5  fok felett kellene legyen a hőmérsékleti anomália értéke. 

Hansen szerint mostanra, 1980-hoz képest:
- az A forgatókönyvvel 1,4 - fokot
- a B szerint 1,1 fokot,
- a C szerint 0,6 fokot kellett volna növekedjen  a hőmérséklet.

A fenti ábrán fekete görbével vannak ábrázolva a 2011-ig mért értékek, nem a GISTEMP, hanem a műholdas mérések alapján. Ezért nézzük inkább a GISTEMP értékeit, mennyi melegedés történt  1980 óta:

0,25-ről 0,9 - re emelkedett a hőmérséklet.

Tehát HANSEN modellje alapján az 1,5%-os CO2 kibocsájtás növekedés szerint is ennek duplája kellett volna bekövetkezzen, nem beszélve arról, hogy a növekedés üteme szinte duplája volt.  Hansen modellje, enyhén szólva, nevetségesen túlbecsülte a CO2 okozta jövőbeli növekedést.

Sőt, még az sem túlzás kijelenteni, hogy Hansen igazolta modelljével, hogy a CO2 jóformán nem hat a hőmérsékletre, hiszen az C forgatókönyv vált be, amely szerint nem növeljük a kibocsájtást. 

  • Nézzük most a Hansen által vezetett GISTEMP változásait:

Erről nagyon sok bejegyzésben beszámoltam már, most következzen 2 grafikon, az első 1981-ből, a második 2017-ből:


Mindkettő az északi féltekét ábrázolja. Nézzük mi változott?
 
  • mi lett az 1880 és 1940 közötti 0,8°C melegedésből?: nem maradt csak +0,35°C
  • mi lett  az 1940 és 1970 közötti 0,5°C hűlésből?: -0,2°C
  • az is szépen látszik, hogy az új grafikonon 1940 és 1980 egy szinten van, míg az 1981-es grafikonon több mint 0,3°C különbség van a 2 év között.
Nem csoda, hogy a New York Times - ban Hansen grafikonja így néz ki: https://www.nytimes.com/interactive/2017/07/28/climate/more-frequent-extreme-summer-heat.html
Ahogyan az sem csoda, hogy ennek sokan bedőlnek, nem ismerve hogy a mögötte álló adatok milyen szép átalakuláson mentek keresztül az idők folyamán. 

A végére még egy apokaliptikus jóslata 1988-ból, amit 2001-ben megerősített, és a mostani évekre vonatkozott:


Ezek után kicsit erősnek tűnik a  "az utóbbi 10 évben a bekövetkezés duplája az előrejelzésnek"  kijelentés...

 - folytatása köv.

Megjegyzések

  1. De jó cikk, és de jó, hogy ismét előkerült a hivatos glóriával bőven övezett, ám végtelenül tisztességtelen Hansen. Erőt vettem magamon és a linkelt AT-poszt kommentjeit is átböngésztem. Hát mit mondjak nem semmi. :)

    Ha poénra akarnám venni: azt mondanám Antalffy Tibor(=AT) annyit értett meg a cikkedből (meg az egész klímatémából), hogy a saját nem nevét 2 f-fel és nem 2 l-lel kell írni. :DDDD

    Ha komolyan nézzük: én lassan 10 éve szálltam szembe emlékeim szerint elsőként AT klímahülyeségeivel (szakmai alapon), ami szégyenpadba (Miskolczi, Zágoni) meg a durva kiebrudalásomba torkollt, pedig addig évek óta aktív hozzászóló voltam, és összes AT-könyvnek vásárlója-olvasója.
    AT választhat
    (1) vagy végtelenül begyöpösödött, hogy képtelen bármibe érdemben belegondolni, ami nem illik a prekoncepciójába (és akkor tilos lenne neki publikálni az ügyben)
    (2) vagy végtelenül tisztességtelen intellektuálisan, mivel nem tud veszíteni, belátást gyakorolni, mégha mélyen tudja is, hogy nem kóser amit Hansenék művelnek.
    Szilárd te fiatalabb és hozzá jóval konszenzuskeresőbb vagy nálam. Én sokkal-sokkal sprődebb vagyok mára már. Tudván tudom (egy évtizede), hogy AT-ra pazarolni a legcsekélyebb időt is a világ értelmetlensége.

    MÁS

    Venyige nagyon pontosan fogalmazza meg ugyanott (nyilván kib*szva vele a biztosítékot AT-nál), hogy a (pénzes) tudomány bizony szól pénzről, érdekekről, marketingkommunikációról (amiben itthon a Habonyos Fidesz is nagyon bízik), sőt bizony "termék"-ekről is. A klímahisztéria ilyen durva megjelenése, bizony "termék".

    Ahogy Hansen a NASA-nál, úgy itthon Hetesi Zsolt a szintén hasonszőrű tisztességtelen díszpinty médiatudós.
    Hozzá is konszenzuskeresően viszonyultál, aztán láthatod mi lett belőle: mindig akkor akad fontos dolga, amikor kényelmetlen válaszolnia lényegi kérdésekre, ő csak a saját medrében szeret evickélni (ennyit a phd-je értékéről is).
    Ő egy olyan (klímához sosem értő, sőt meg is cáfolt) csillagász, aki szintén végtelenül tisztességtelen (intellektuálisan/tudományos értelemben szintén).
    Évekkel ezelött végighaknizta az ország tévéit pikolaj és klímatémában.
    Láttál tőle azóta bármi érdemi korrekciót?
    Csak nyomja tovább a hülye hazug szemét süketeléseit.
    Még Matolcsynál is sorbaáll egy kis lóvéért, amit Ádernek köszönetően csak megtudhattunk (nem sikerült eltitkolnia).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "AT-ra pazarolni a legcsekélyebb időt is a világ értelmetlensége."
      Igen, ezt beláttam már rég én is, egy jó ideje arrafelé se néztem, de a minap elolvastam a posztját, és nem tudtam ellenállni. Persze már nem vele vitatkozom (annak semmi értelme), hanem a vitánkon keresztül tájékoztatok másokat, mert a hangos vészmadarakon kívül, még mindig van egy csendes, és nagyszámú réteg, akihez érdemes eljuttatni az üzenetet.

      Hetesivel is hasznos volt a "vita", számomra is, és mások számára is nyilvánvalóvá vált, hogy mit képvisel ő, és milyen szinten.

      Törlés
  2. Annyi kiigazítás mindenképpen szükséges, hogy a "még az sem túlzás kijelenteni, hogy Hansen igazolta modelljével, hogy a CO2 jóformán nem hat a hőmérsékletre, hiszen az C forgatókönyv vált be, amely szerint nem növeljük a kibocsájtást" kijelentés nem igaz. Akkor lenne igaz, ha a nem nőne a légkörben a CO2 szint, nem akkor ha nem növeljük a kibocsájtást.

    Egyébként nagyon lovagias dolog a GISTEMP adataihoz mérni az előrejelzéseit, amelyek maguk is erősen megkérdőjelezhetők.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsátsd meg nekem ezt nyilvánvaló túlzást, de értelme is van: a növekedő CO2 szint mellett is csak a C forgatókönyv szintjén vagyunk!

      Törlés
  3. Egyébként én a magam részéről nem tartom kizártnak, hogy a 2009-es Climategate-ben (CRU mailek tömegét lopták el hackerek, amik vitatható korrektségű kutatási módszerekre mutattak rá) napvilágot látott adattrükközések ilyenek Hansen-típusút (is) takar.

    Az AT-kommentekre visszatérve AT fényesen bizonyította utólag is (93-ban) azt, amit az itteni első kommentemben írtam. Ő is, Hetesihez hasonlóan terel, amikor lényegi kérdést kéne megválaszolni. Kifogásolta-e a modellt AT? Rámutattál-e, hogy modell nélkül nincs értelme miről beszélni? AT belátta-e, hogy fasságot beszélt?

    De most komolyan: hol releváns pl.: Észak-Korea ICBM-je a témában? WTF: "Te viszont elvárod, ha valaki a 85.-et tapossa, akkor ne fogadja el a globális hőhalál lehetőségét." Ez így olyan nívótlan, hogy alig van szó rá.

    PS: By the way NSzilárdnak írta a nevedet. Neki lehet téveszteni? Az nem ér meg külön bekezdést? :DDDD

    VálaszTörlés
  4. Tibor bának az értelmes emberek vitafóruma azt jelenti, hogy bárki véleményét elfogadja, aki egyetért vele, aki pedig nem, azt igyekszik megalázni. Így valamelyest el is éri, hogy túlnyomó részt vele egyetértő hozzászólások jelennek meg nála.

    VálaszTörlés
  5. Ja-ja. Ilyen az, ha egy ostoba küldetéstudat páratlan agresszívitással találkozik. Nyilván az a fixa ideája, hogy hirdesse az (armageddonista) "igét" és ha már sok(?) pénzt, energiát rak bele, akkor megóvja "bárányait" az informális zajtól: ahhoz meg már AT rugalmatlanul öreg, hogy ennek kártékonyságát és kontraproduktivitását felismerje. De ez még mindig nem lenne baj (pro és kontra kezelhető lenne): az igazi baj az, hogy AT-nél ez tisztességtelen, durva inkorrektséggel párosul.

    Pedig, ha lerántjuk a jövőt firtató leplet AT tevékenységéről, akkor sok ma is valid pozitivum marad (történelmi visszatekintések, orvosi dolgok ezek mind fogyasztható, piacról abszolút hiányzó cuccok). A jövő elemzését kéne elengednie, mert a finnugor ősközösségből nem lehet jól koreai ICBM-et elemezni (extrapolálva).

    Mondjuk én azóta ignorálom AT-t, hogy elmesélte abortuszba torkolló "skalpját", a legnagyobb bicskanyitogatós közönyös pofával. Ilyen sztori után én még monitoring-jelleggel sem vagyok rá kiváncsi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha végigböngésznénk az összes cikket és azok kommentjeit, jó pár olyan jóslatot olvasnánk, amelynek már be kellett volna következnie, vagy annyira a közeljövőben kellene, hogy már látszik, hogy nem fog megtörténni. De ez sem sarkallja mea culpára, ahogy a jövőben sem fogja, pedig sorra tolja ő és hívei a következő rövid távú jóslatokat, gondolhatunk akár a klímára, akár a termonukleáris háborúra.

      Egyébként az abortuszoshoz hasonló ámokfutás volt szerintem, amikor azt mondta, hogy Putyin helyében megelőző atomcsapást mérne az USA-ra. Ebből is látszik, hogy a saját mentalitását és gondolkodását a világra húzva jósolja a butaságokat sorra.

      Törlés
    2. Én alapjáraton adatbányász/data scientist lennék, és ha van kedves téma számomra az a jövő firtatás.
      Nézetem szerint minden előrejelzésnek kell tartalmaznia:
      - Újszerű, nem-triviális, hatókörrel bíró bit-sorozatot/üzenetet
      - Mérhető mennyiséghez köthető kell legyen: az, hogy lesz majd "felhősödés", beüt az "armageddon" az így ebben a formában tárgyalhatatlan. A pikolaj-platózás is a definiálatlanságon csúszott félre, többek közt. Hetesi ideológiailag predesztinált témábavágó tevékenységének mérhetetlen kártékonysága is tetten érhető benne, főleg mivel, hogy ő elvben "ért hozzá", míg AT-nál jellemzően csak az agresszívitás kérhető számon.
      - Diszjunktan kell felossza a valóságot. Korea fog-e atomfegyverhez nyúlni vagy nem: ez jól osztja fel a valóságot. A [1-12] fok Celsius intervallumba eső jósolt globális átlaghőmérsékletnövekedés NEM osztja fel a valóságot, mert 99.9999%, hogy így lesz és a valós szám bele fog esni a zárt intervallumba. Csak az a baj, hogy ennek információérteke nulla.
      - Kell hozzá alátámasztó érvelés, hogy megvitatható legyen a teljes időskálán. Nincs ennél fontosabb, hiszen a hitelét a dolognak ez adja, ennek révén lehet tanulni folyamatában.
      - De mindennél fontosabb a VISSZACSATOLÁS. Meg kell nézni mi jött be, mi nem, mi miért bukott, mi volt az erős/gyenge magyarázó változó. AT itt bukik gigantikusat, mint az ólajtó. Mivel nem őszinte, becsületes ember, így sosem néz szembe hibáival. Fasságokat bátran publikál, de (ön)visszacsatolásra már nem fussa ugye. Ne én ennek alapján gondolom, hogy komolyanvehetetlen az idevágó tevékenysége.

      Én ugye ezt a Putyinos dolgot nem lát(hat)tam, de ha így volt, az valami olyan gyomorforgató, hogy brutális. Külön elemzés tárgya lehetne, hogy ilyen baromságok/szemétségek után, hogyan cserélődött AT olvasótábora.

      Be kéne látni, hogy AT akkor lenne tisztességes, főleg, ha már ennyire nem ért hozzá és hozzá ennyire inkorrekt, ha a jövőt illetően csak kézzelfogható ma is működő tapasztalatokat adna át. Emlékszem régen volt olyan, hogy egy-egy kihalt mesterség, aminek az alapjait ő tudta, azt megmutatta az érdeklődöknek. Ez egy teljesen korrekt dolog lenne. A múlt értékeinek megmentése kellene a scope-ja legyen. A jövő elemzését meg meg kéne hagyni elemző, AI/MI-t értő fiataloknak, hiszen sosem fog tudni velük kommunikálni.

      Törlés
  6. Én kétszer tettem föl azt a kérdést, hogy miként kell elképzelni a CO2-t, mint kvázi üvegházat: hogy alkot ez a gáz a molekulái révén legalább részben egy gömbhéjhoz hasonló láthatatlan felületet a Föld körül? Ha nem ilyen geometriai modell szerint kell elképzelni a CO2 molekulák elhelyezkedését, akkor miként? A Földről vissza sugárzott infravörös hullámokat miként "nyeli" el a molekula? Tudott, hogy tengelyes szerkezetű molekula elrendezésű a gáz: középen a szénatom, kétoldalt egy-egy oxigénatom (nem dipólus, mint a víz). Az infravörös hullámot minden tengelyhelyzetben lépes csapdába ejteni? Miben nyilvánul meg az energia elnyelése: bizonyos elektronok "kiugranak" külső elektronpályákra? Sehol egy molekuláris bizonyíték, vagy ismertető nem található a tényleges folyamatról. Bezzeg az atombomba atomfizikai leírása igen részletesen tanulmányozható, vagy pl. a Nap fúziós működése. Tud valaki ebben tájékoztatást adni?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vészmadarak - 3 - Wadhams professzor

Régi sarki expedíciók - mai jég-térképeken

2019