Jégkiterjedés július 1.-én: 1979-2018

      Jelenleg a jégkiterjedés magasabb mint 2006, 2007, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2016, 2017 július elején:


Megjegyzések

  1. Hozzá kell azért tenni, hogy ez az északi jégre vonatkozik, mert bár a délit még több korábbi év előzi, globálisan még 5. a jégkiterjedés.

    Ugyanakkor nem is annyira ez az egy 2018-as adat érdekes, hanem hogy az utóbbi 8 év tendenciájához hasonlót a grafikon korábbi részein nem lehet látni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, óvatosan ki lehet jelenteni, hogy a csökkenés megállni látszik.
      Várható is volt, mert az AMO is a csúcson van egy pár éve, felfele már rég nem megy, kisebb-nagyobb ingadozások vannak, most éppen megint lefele tart, hogy ez már a ciklus lefele tartó fázisa lenne, azt korai még kijelenteni. A régi ciklusokat tanulmányozva lehet még egy pár év, amíg így elidőzik a csúcson, mielőtt lefele indulna. (a jég meg felfele)
      Ez a plató jól látszik a hőmérséklet grafikonokon is, és ha lesz is El-Nino az idén, nem valószínű, hogy a 2016-os csúcsot megdöntjük a következő években.

      Törlés
    2. Szerintem azért egyelőre még óvatosan sem lehet ezt kijelenteni.
      Ha tényleg újra növekedésnek indulna (a jég) az mindenképp pozitív lenne, de közben nagyon kíváncsi lennék, hogy mit reagál rá a tudomány.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vészmadarak - 3 - Wadhams professzor

Régi sarki expedíciók - mai jég-térképeken

2019