Winter is coming...

    Úgy tűnik, Magyarország is kap egy kicsi ízelítőt, hogy milyen is kellett volna legyen a tél. Nézegetve az időjárási előrejelző modelleket (GFS, CFS) az a kép rajzolódik ki, hogy március közepéig lesz részünk bőven hóban és hidegben is.
   Persze az előrejelzések modelleken alapulnak, és minél távolabbi időpontra szól az előrejelzés, annál pontatlanabb az egész, és úgy csökken a beválási valószínűsége.  
Na de nézzük mit is mutatnak ezek az előrejelzési térképek.

1. sorozat: Globális előrejelzés, CFS 

A térképek egyenként 10 napos időszakot foglalnak magukba, 5 napos ugrással:






 

 Ami Európát s azon belül hazánkat illeti, szinte végig a kék árnyalataiban  pompázik, ami azt jelenti, hogy a megszokottnál hűvösebbet jeleznek előre.
 Azonban, ami érdekes ezeken a térképeken az a globális, illetve a sarki anomáliák: míg az északi sarkon 10 fok fölötti pozitív anomáliákkal indulunk,a 3. térképtől kezdve, márciustól áttérünk a negatív anomáliák színárnyalataiba.
Kíváncsi vagyok, hogyan fog ez megjelenni  a jégkiterjedés értékein. Van egy olyan érzésem, hogy a márciusban bekövetkező évi maximum jégállás fog még meglepetéseket okozni.  Persze ez, sok más tényezőtől is függ, és az előrejelzés mértéke is bizonytalan, de az tény, hogy ott fenn rég nem láttunk negatív anomáliákat.
 Térjünk vissza Európára, nézzük meg egy kicsit közelebbről:

2. sorozat, GFS, Európa







 A fenti sorozatból látszik, hogy még március 14.-én is sok helyen  10 fokkal is elmarad az átlagtól a hőmérséklet.

Nem csoda, hiszen arra a dátumra elég sok havat is előrejelez a modell, pl. Budapest környékére 17 cm-t, délnyugaton pedig ennél is nagyobbat:

 Ha előrébb jövünk az időben, már március elején is lesz hó bőven:


A lényeg: az átlagnál jóval hidegebb, és folytonos hótakaró vár ránk a következő hetekben! 
 Érdekes lesz figyelemmel követni, hogy a következő hetekben, hogyan alakul az időjárás és ellenőrizni a modellek pontosságát.

 A koponyeg.hu-n is megjelent már a sok mínusz, és hóból is van elég sok cm:

  Ez csak időjárás, és abból is csak előrejelzés.  De ha beválik és egyre gyakoribb lesz (tavaly januárban kaptuk belőle), akkor ezek a telek úgy maradhatnak meg az emlékezetünkben, mint hideg, havas telek. Arra utalok itt, hogy a régebbi telek hidegebbnek, és havasabbnak tűnnek, mint a mostaniak, pedig legtöbbször csak egy-egy hónap keménysége adja ezt az emléket.

Megjegyzések

  1. Nem kéne, és én reménykedem is. Az elmúlt hetekben többször jósoltak ilyen több napos -8-10 fokos minimumot, de szerencsére inkább 0 fok körül voltak. A hó meg még kevésbé kellene, asszem ötször lapátoltam már idén, most meg már ami leesik is, csak sár lesz két nap múlva.
    Nálunk szombat éjjel is esett egy markáns mennyiség, már meg alig van belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, én is lapátoltam eleget az idén, nálunk jelenleg is 30 cm-es hó van, és az előrejelzés szerint március közepéig még olvadás sem lesz, csak újabb és újabb hóréteg.
      Tavasz közeledtével, az a normális, hogy hamar el is olvad, tényleg kíváncsi vagyok mi lesz belőle, mert komoly anomáliákat jeleznek, lesz is óbégatás, hogy az emberi tevékenység miatt bomlott meg az egyensúly.

      Törlés
  2. Szia Szilárd!
    Ugyan a termogeddonista-klímaszkeptikus acsarkodásból már tavaly kiszálltam (lényegében a NASA-s poszt kommentszekciójánál lett tele az összes megmaradt hócipőm), persze a te blogod maximális respektje mellett: csak gratulálni és megköszönni tudja az ember.
    De az időjárás-előrejelzésben, mivel effektíve érintve vagyok benne, azért még aktív vagyok. Pont tegnap nézegettem az előrejelzéseket és vettem észre, hogy jönnek hidegek és valamiért azonnal rád gondoltam, és lám még posztot is szántál a témának. :)
    Van egy abszolút tudománytalan észrevételem: mintha rövidülne (és vagy tolódna egy picit előrefele) a tavasz/ősz. A nagy kánikulák időszaka májusban is el tud kezdődni és szeptemberben is tudhat még előfordulni, vénasszonyok nyarán túlmenő brutalitással is. Telek is később kezdődnek, pláne havazással, tavaszfelvezetésre is tudhat jutni hó, mint most is kinéz. Nem mentem utána adatokkal és elemzéssel, de mintha egyre erősebb lenne ez a szubjektív érzésem (immáron évek óta).
    És van egy szakmai is. Az üvegházhatás-felfutás robbanási előrejelzésének komolytalanságán túlmenően a meteorológiai előrejelzés, még a ritkuló hibák mellett is pontosodik az előrejelzési időtartam csökkenésével. És a kérdéses napra való "előrejelzés" a legpontosabb, mérés révén :DDDD Szokott lenni negatív szkepticizmus meg poénkodás a meteorológusokkal szemben, de ha fogadni kell pénzben mellettük vagy ellenük, akkor mellettük sokkal többen fognak fogadni, mint ellenük (hitelesség okán).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nekem is feltűnt, gyermekkoromban a tavasz tavasz volt és az ősz, az ősz, most mintha valóban csak tél meg nyár lenne, hirtelen átmenettel a kettő között. De lehet, hogy az állandó klíma-változás olyan szakaszában vagyunk, amikor ez a normális. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a legtöbb jelenség, amit most "sosem látott"-nak tapasztalunk, az ciklikusan körbejár, és most jött el az idejük.
      Minden tiszteletem a meteorológusok felé, a legértelmesebb klíma-szkeptikusok is a soraikból kerülnek ki.
      Kíváncsi vagyok ezúttal a modelljeik hogyan teljesítenek, az már pozitívum, hogy az időjárási modellek, mivel rövidtávra szólnak, nem annyira, vagy egyáltalán nem CO2 központúak (a klímamodellekkel ellentétben), s ezért is teljesítenek jobban :) .

      Törlés
    2. Én nem gondolom, hogy eltűnt volna a tavasz, vagy az ősz, csak jellemzően van 1-1 hét, amikor az évszakhoz képest rendkívül hideg, vagy meleg van, és ez ragad meg az emberben.
      Például tavaly szeptember közepén elég korán jött a hideg, és fűteni kellett, de utána az ősz viszonylag normálisan lefutott.
      De emlékszem 2013 április végére is, mert dög meleg volt, utána mégis normál május következett.

      Törlés
  3. Skacok, miután a múlt héten -22 fok a negatív rekord (tudtommal), a hétvégén vasárnap +17 fok várható maximális csúcshőmérsékletnek. 1+ hétnyi időtávolságról beszélünk (www.met.hu). Na ilyen ugrások valahogy nem voltak régebben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt azért régebb is ilyesmi, csak a mostani "tudósok" egy minimális kutatás nélkül rávágják, hogy ez precedens nélküli, és csakis a klímaváltozásnak köszönhető.

      Csak Budapest, és csak március:

      1902: 14.-én -7.4 fok, 22.-én 18.2
      1913: 3.-án -7.8 fok, 7.-én 18.1
      1918: 24.-én 19.5 fok, 28.-án -6.5
      1921: 10.-én -5.3 fok, 20.-án 20.6
      1925: 20.-án -5.1 fok, 27.-én 19.4
      1926: 24.-én -3.8 fok, 30.-án 24.1
      1928: 2.-án -7.8 fok, 6.-án 12.5
      1928: 20.-án -5.6 fok, 27.-én 19.3

      forrás: http://met.hu/eghajlat/magyarorszag_eghajlata/eghajlati_adatsorok/Budapest/adatok/napi_adatok/index.php

      Törlés
    2. Én abban a kontextusban írtam, amiről beszélgettünk korábban, hogy a tavasz kezdene eltünni (tél után jönne a nyár) és a 18 fok után esetleg további hőmérséklet-emelkedés lenne.

      By the way az általam emlegetett -22 az pontosan -25 (rosszul emlékeztem) ráadásul az emlegetett Pécsnél volt -23 fok március 1-én. -25 és +18 fok között testvérek között is 43 fok van (kvázi egy héten belül).

      Persze csak szubjektív érzetekről beszélek: eszemben sincs következtetéseket levonni a hangos gondolkodáson felül.

      Törlés
    3. El ne felejtsem itt a link, amiről beszélek:
      http://www.met.hu/ismeret-tar/meteorologiai_hirek/index.php?id=2135

      Törlés
    4. Nem is téged kritizáltalak, csak a névrokonodat:
      https://24.hu/belfold/2018/03/05/harminc-fokot-ugrik-a-homerseklet/

      Törlés
  4. https://www.facebook.com/orszagosmeteorologiaiszolgalat/photos/a.234597536616082.55602.197290620346774/1616093791799776/?type=3
    "A megosztott kép egy úgynevezett fáklya diagramot mutat a 850 hPa-os nyomási szint (~1500 méter) hőmérsékletére vonatkozóan. A diagram 51 különböző modell futtatást, mint lehetséges forgatókönyvet reprezentál. (Március 11. 12UTC időpontból induló futtatások.)"


    Hétfői OMSZ-es időjárás-előrejelzés péntekre. Akkora a káosz (fáklyadiagram), hogy még várnak az előrejelzéssel (ilyenre sem emlékszem régmúltból). Azt a költői kérdést szeretném feltenni, ha párnapos időjárás-előrejelzésnél, durva "modellezési turbulenciák" miatt modelloutput-aggregálási problémák vannak, akkor egy AT-siteon jósolt (olvasókat stresszelni kívánó), évtizedek múlva bekövetkező globális földi termogeddon mennyire vehető komolyan? Nem-e lehetséges-e, hogy-e a hosszabb távra futatott előrejelző-modellek fáklyadiagramjai még durvább szórást mutatnak, még kisebb használhatósággal? És az ilyeneket nem volt képes nemhogy AT felfogni, de Hetesi Zsolt sem. Persze az ember tudja az okát, elég hozzá egy kicsi becsületes gondolkodás (kimaxolt kognitív disszonancia mellett is).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hétfőn még nem merték bevállalni a -15 fok előrejelzését (a megismétlődő szibériai hideg légtömeg révén, analóg módon a korábbi március eleji állapotokhoz).
      https://www.facebook.com/Indexhu/posts/1928661103833852

      Az alábbi komment futott be rá (ami elcsúszást korábban én is pendítettem szubjektíven):
      "Valaki szóljon már Gergely pápának, hogy faja a naptára, csak upgradet kéne nyomni, mert vagy két hónappal el van csúszva. Baszkikáim, március közepén -15°C? Nevázz..."

      Törlés
    2. Természetesen az értelmes, igazi szakemberek (Ryan Maue, Bob Tisdale, stb., a lista hosszú...) ellentétben az ezért fizetett, vagy csak szimplán hülye vészmadarakkal (Sam Carana, Guy McPherson, stb., a lista sajnos még hosszabb...) tisztában vannak a klíma-rendszer komplexitásával és az előrejelzések valódi értékével.
      Tény, hogy a február közepi modellek jól látták, hogy március közepén is lesz még hideg is, hó is.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vészmadarak - 3 - Wadhams professzor

Régi sarki expedíciók - mai jég-térképeken

2019